ro

Csodálatos napsütésben, ünnepi hangulatban indult a 13. Székely Vágta

Magasztos hangulatban nyílt meg a 13. Székely Vágta, a budapesti Nemzeti Vágta határon túli,
legidősebb előfutama. A legfontosabb mozzanatok idén sem hiányozhattak: jelen voltak a
huszáralakulatok, felvonták a hatalmas székely lobogót, a vándorszablya visszakerült a Vágta
főkapitányához, és bemutatkoztak az induló települések képviselői is. Felvonták a székely zászlót és
Szabó Szabolcs elénekelte a Székely Himnuszt.


Dr. Nagy József, a Székely Vágta főkapitányát a Székely Vágta ünnepélyes beszédével megnyitotta a
13. Székely Vágtát. Beszédében párhuzamot vonva az 1848-49-es forradalom, az Aradi vértanúk és a
Székely Vágta fontosságán, megemlékezett a szabadság hőseiről. Kiemeli, a magyar szabadságért
harcolók nem mind magyarok voltak, de közösen harcoltak a szabadságért. Hasonlóképp
szövetségben dolgozunk és kitartunk Európáért. A Nemzeti Vágta jelszavával biztatja a
versenyzőket: becsület és bátorság! Valamint a Székely Vágta jelszavával zárta beszédét: “Nyeregbe
székelyek!”


Ezt követően a 12. Székely Vágta nyertese, Tamás Csaba átadta a vándorszablyát a vágta
főkapitányának. A szablyát 2014-ben ajánlotta fel készítője, Szabó István, a Székely Vágta
győztesének. A vándorszablyát a Vágta ideje alatt a főkapitány őrzi, majd a döntő után a nyerteshez
kerül egy évig.


A 13. Székely Vágta fővédnöke, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős
államtitkára üdvözli a Vágta résztvevőit egy videóüzeneten keresztül, majd kiemeli, a
Nemzetpolitikai Államtitkárság nagy gyelmet fordít a kárpát-medencei lovassport támogatására,
legyen szó lovas turizmusról vagy rendezvényekről.


“A Székely Vágta egyedülálló lovasünnepünk, amely kiválóan tükrözi a mondást, mely szerint az
ember és a ló elválaszthatatlan barátok.” Kiemeli, hogy a versenyzőknek ezen jeles eseményen
lehetőségük nyílik összemérni lovaikat és rátermettségüket egyaránt. Sok sikert kíván a
versenyzőknek és jó szórakozást a vendégeknek.


Magyarosi Imola, a Vadon Egyesület igazgatója a Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának részéről
tolmácsolta a gondolatokat: Az Óriáspince-tető nekünk, székelyeknek, egy biztos pont. Olyan érzés
ide feljönni, mintha az ember hazaérne, minden magyar zarándokhelyére. Itt, a tetőn, ahogy a
helység kövek is jelzik, mindenkinek helye van. Ezen a rendezvényen, e különleges székelyföldi lovas
ünnepen, megmutathatjuk, milyen gazdag a kultúránk. “Az őshazában elődeinket lovas nemzetként
tisztelték, mutassuk meg, hogy ezen egy évezred sem változtatott!”

 

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke emeli kalapját minden lovas és a lovakat szerető
ember előtt, hiszen nélkülük nem lehetne ennyire teljes a magyar ember élete. A lovas virtus segít
abban, hogy megtartsuk hitünket, a természet iránti szeretetünket. Székelyföld a kárpát-medencei
lovas térképen kiemelkedő helyen szerepel, ezért köszönetet mond a Vadon Egyesület igazgatóinak.
Felkér mindenkit, támogassák a lovasokat.


Sándor László Tibor, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének agrárgazdasági attaséja a
következőképpen szólalt fel: “Erőt, tisztességet!” Egy mondás azt tartja, a ló háta földi mennyország.
Öröm, hogy ezen ünnepen újra együtt lehet lovas és versenyző, kívánja, hogy erővel, tisztességgel
harcoljanak.


Badi Gyula, Maksa Község kinevezett polgármestere köszönetet mond és háláját fejezi ki, hogy az
Óriáspince-tetőn ennyi lovas és lovakat szerető ember összegyűlhet, és együtt ünnepelhet.
A beszédek után, Dr. Nagy József engedélyezi a nyitóvágta indítását, majd a versenyzők vele együtt
elmondják a Nemzeti Vágta lovas esküjét.


A szombat színes programsorozat első eseménye az immár harmadik éve megszervezett Góbé
Olimpia. Ezt követi a Tekergők Kisegyüttes Égen-földön gyerekkoncertje, a díjugrató veseny, a
Tiltott Illés zenekar koncertje Illés és Fonográf dalokkal, majd délután 6-tól kezdődnek az
előfutamok. Szombat este pedig a Honfoglalás rockoperát tekinthetik meg. Szűcs István és Koltay
Gergely művében, Pintér Tibor rendezésében a magyarság történelme elevenedik meg a
vándorlástól a vérszerződésig.

Fotó: Sánta István





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama