ro

Megnyitották a 12. Székely Vágtát

Rekkenő hőségben, de magasztos hangulatban nyílt meg a 12. Székely Vágta, a budapesti Nemzeti Vágta határon túli, legidősebb előfutama. A legfontosabb mozzanatok idén sem hiányozhattak: jelen voltak a huszáralakulatok, felvonták a hatalmas székely lobogót, a vándorszablya visszakerült a Vágtafőkapitányhoz, és bemutatkoztak az induló települések képviselői is.

 

Idén is becsülettel és bátorsággal harcolnak majd a székely lovasok, hiszen ez a mottója a mindenkori vágtáknak, amely nem csak a Nemzeti Vágta, hanem valamennyi előfutam hitvallása is. Ezt megerősítette a Székely Vágta főkapitánya is, Dr. Nagy József hagyományőrző huszárőrnagy, a kaposvári Somogyi-huszárok tagja. 

 

A székely lobogót idén a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület 15-ös székely határőr gyalogezred hagyományőrző egysége vonta fel, vitéz Lukács Botond, hagyományőrző hadnagy vezetésével. A lobogó felvonását követően a székely himnusz hangzott el, amelyet Oláh Badi Alpár énekelt. A megnyitó és más ünnepi pillanatok ideje alatt az indulókat a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar biztosítja. 

 

Dr. Nagy József, a Székely Vágta főkapitánya nyitóbeszédében bejelentette: a Nemzeti Vágta idén a mindenkori magyar honvédség előtt tiszteleg, a névtelen hős előtt, aki példaképként szolgál utódai számára. A magyar honvédség idén 175 éves, ennek apropóján tisztelegnek előttük. „Ma a honvédelem azt jelenti, hogy őrizzük kultúráinkat, hagyományainkat” – mondotta a Vágtafőkapitány, aki azt is kiemelte, hogy a Székely Vágta a Nemzeti Vágta legidősebb gyermekeként példát adott a többi elővágtának. Zárógondolataiban pedig meghívta Románia lovasát, hogy országát képviselve vegyen részt a Nemzeti Vágta nemzetközi futamán.

 

Ezt követően Tamás Sándor,  Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a Székely Vágta társelnöke szólt a jelenlévőkhöz. „Szeretjük Székelyföldet, múltunkat, történelmünket, kultúránkat, és az, hogy megmaradtunk nemzeti lelkületűeknek, a székelyföldi lovas társadalomnak is köszönhető. Ma, amikor a székely himnuszt énekeltük és nemzetünk zászlaját húzták fel a huszárok, valószínű, hogy Önök is azt a torokszakítóan mély érzést érezték, ami a lelkünkben benne van. Örvendünk annak, hogy egy-egy ilyen alkalommal a Székelyföldet körülvevő országból is látják, hogy felemelő, jó és büszke érzés székelynek lenni. A székely zászló alatt harcoló elődeink az örök történelmi Székelyföld igazságát hirdették. Amit a földrajzi Székelyföldtől idegen hatalmak elvettek, az a lelki Székelyföldnek a része maradt. Másokkal szemben mi azért vagyunk és azért leszünk nyertes nemzet, mert mi akkor is szeretjük Székelyföldet, amikor nem könnyű. Sokan még nem tudják, hogy Székelyföldet tőlünk elvenni nem lehet, mert mi belül, a lelkünkben hordozzuk!” – summázott Tamás Sándor. 

 

Polgárdy Imre, Veszprém vármegye közgyűlésének elnöke teljes delegációval látogatott a Székely Vágtára, Veszprém és Kovászna megye 30 éves együttműködésének jegyében. Az elnök úgy fogalmazott: a lovaglás jelkép, szimbólum a magyarok életében, ezért nem is kérdés, hogy a lovaskultúra méltó tagja a Magyar Értéktárnak. 

 

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviseletében Tóth-Birtan Csaba alpolgármester mondott köszöntőt, kiemelve, hogy az Óriáspince-tető, a háromszékiek különleges helye elérte, hogy az összes székely szék képviselőjének találkozóhelye legyen. „A székely lobogó alatt, a székely himnuszt énekelve méltósággal élhetjük meg székely mivoltunkat, hirdetve, hogy a székelység él, virul és fejlődik. Ugyanakkor megélhetjük azt is, hogy együvé tartozunk magyar nemzettársainkkal” – nyilatkozta az elöljáró.

 

A beszédek után, egy újabb ünnepélyes pillanat keretében, Tamás Csaba, a tavalyi Székely Vágta győztese átadta a vágta főkapitányának az 1845-ös mintázatú lovastiszti vándorszablyát, amelyet először 2014-ben ajánlott fel készítője, Szabó István a Székely Vágta győztesének. A vándorszablyát a Vágta ideje alatt a főkapitány őrzi, majd a döntő után a nyerteshez kerül egy évig.

 

A szombati programban hagyományőrző események kaptak helyet: lesz huszár karüsszel bemutató és két lovasíjász show, megrendezik a Székely Vágta tavalyi siker programját, a Góbé Olimpiát, majd a Győri Ördöglovasok mutatkoznak be, délután pedig sor kerül az előfutamokra is.

 





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama