Júliusban Székely Vágta, másodszor

A közelgő Székely Vágta apropóján is vendég volt Geszti Péter, aki a Nemzeti Vágta ötletgazdája és kreatív igazgatója is. A március 29-i sajtótájékoztatón részt vett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a Székely Vágta egyik védnöke, és Sztakics Éva alpolgármester, a Székely Vágta főszervezője is.

Geszti kihangsúlyozta, hogy a budapesti Nemzeti Vágta nagyon büszke egyetlen határon túli előfutamára, de nem zárkóznának el attól sem, ha több erdélyi városban, és Felvidéken is szerveznének előfutamokat. Geszti Péter elmondása szerint a Székely Vágta megszervezése bátorította őt arra, hogy van ennek a sportágnak és hagyománynak folytatása, hiszen amikor megfogalmazódott a Nemzeti Vágta, mint lovas esemény ötlete, mindenki hitetlenül fogadta a kezdeményezést. „Abból szerettem volna építkezni, amiben mi, magyarok vagyunk a legjobbak. Azt vettem észre más európai országokban, hogy ők is abban próbálnak nagyszerűek lenni, ami nekik van, ami őshonos náluk. Mi, magyarok, lovasnemzet vagyunk. Senki sem hitte el, hogy ezt a rendezvényt tényleg meg lehet csinálni a Hősök terén” – mesélte Geszti, hozzátéve, hogy azóta a budapesti esemény Magyarország egyik legnagyobb attrakciója, az összetartozás jegyében zajlik, egy újszerű ünnep.


Fotó: Henning János
 
Tamás Sándor tanácselnök elárulta, hogy két évvel ezelőtt, amikor Sepsiszentgyörgy a budapesti 9. kerület jóvoltából lehetett ott a Nemzeti Vágtán, Geszti Pétertől kapta a bátorítást a Székely Vágta megszervezésére, „a székely ember pedig, ha valamit a fejébe vesz, azt meg is csinálja” – hangsúlyozta.
„Két héttel ezelőtt volt már tárgyalás a Székely Vágta kapcsán, a szervezés elindult, kezdjük kidolgozni a versenyszabályzatot, és számos újdonsággal készülünk” – mondta Sztakics Éva alpolgármester. A Székely Vágta idén kétnaposra duzzad, több kulturális és lovas program lesz, és több olyan programot is betesznek, amely által az emberek is közelebb kerülhetnek a lovakhoz, lovasokhoz. Az is egészen biztos már, hogy a komáromi Magyar Lovas Színház, a szigetszentmiklósi Sziget Színház, a Háromszék Néptáncegyüttes és a Kálnoky-lovarda lovasai ismét együtt dolgoznak majd, ezúttal Petőfi Sándor-Kacsóh Pongrácz: János Vitéz című, modern hangzású, klasszikus operettjét adják elő. A kétnapos rendezvény költségvetése is nőtt, a tavalyi 300 ezer lejes összköltséget idén 500 ezresre növelnék, ehhez a megyei tanács és a helyi önkormányzat 150-150 ezer lejjel járul hozzá.

„Még el sem kezdődött jóformán a szervezés, és már hatalmas érdeklődés övezi az idei Vágtát. Több felnőtt és gyerek jelezte, hogy a tavalyi vágta óta kedve támadt a lovagláshoz, nekünk pedig az is volt a célunk, hogy egy életformát és hagyományt hozzunk vissza a köztudatba ezzel a rendezvénnyel” – emelte ki Dancs Zsolt programigazgató.
A 2012-es Székely Vágtát idén is Sepsiszentgyörgy Örkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa szervezi, partnerségben Hargita és Maros megye önkormányzataival.
 




<< vissza
© - Székely Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama