Bodó Zoltán ismét győzött fogathajtásban

Némi csúszással indult a szombat délutánra tervezett fogathajtó verseny, amelyre ezúttal is kettes és négyes fogatok, valamint pónifogatosok neveztek be, szám szerint tizenegyen. A Szász ikrek legfiatalabb versenyzőkként vettek részt a fogathajtáson. Bodó Zoltán duplán duplázott: idén is ő lett kettes és négyes fogattal is a győztes.

Kettes fogathajtásban harmadik helyen végzett ifj. Váncsa Jenő, második lett Szőcs Lehel, a győztes Bodó Zoltán lett. Két négyes fogat indult a versenyen, közülük Bodó Zoltán futotta a legjobb időt, utána következett ifj. Váncsa Jenő. Vivien és Csongor, a Szász ikrek, pónifogattal remekeltek, ők mindketten különdíjban részesültek.

Különdíjat kapott továbbá András Zoltán, aki a legcsikósabb fogat címért vitte haza a díjat, valamint Szántó Szilveszter, aki a sarkadi önkormányzat különdíját kapta meg, ezt Bodnár Lajos képviselő adta át. A Székely Vágta részéről Sztakics Éva-Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, és Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója adtak át díjakat.

A verseny lebonyolítását a Bajkó házaspár intézte, ezúttal is köszönjük munkájukat.

A fogathajtás indulói:

1. ifj. Váncsa Jenő

2. ifj. Szász Csongor

3. Mokán János

4. Mátéfi Zoltán

5. Szőcs Lehel

6. Szász Csongor

7. Szántó Szilveszter

8. András Zoltán

9. György Adolf

10. Bodó Zoltán

11. Szász Vivien

 





© - Székely Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama