Erős középdöntő lesz

A papírforma beigazolódott, a korábbi győztes lovak és lovasok mind jól vették az akadályt, és rajt-cél győzelmet aratva kerültek a Székely Vágta középdöntőjébe. Jól bizonyítottak a további esélyesek is, ők is ott vannak a középdöntőben.

Az első futamban mindjárt a tavalyi első és harmadik helyezett is futott, Berde Lóránd (tavalyi nyertes) és Ugron Attila (tavalyi 3. helyezett) a csíkdelnei Kovács Attilával és a kilyéni Kövér Zsolttal mérkőztek meg egy futamban. Berde startja jó volt, magabiztosan tartotta végig az első helyet. A második hely is viszonylag hamar dőlt el, Ugron Attila megszerezte és tartotta pozícióját.

A második előfutam ennél izgalmasabbra sikeredett. Itt Maksa, Torja, Gyergyószentmiklós és Gyergyószárhegy lovasa szállt harcba. Nagy visszatérőként köszöntötték Fazakas Gézát és Gammát, a gyergyószárhegyi indulókat, korábbi győzteseket, akik szintén gond nélkül értek célba az első helyen. Papp Alpár és Ecsed R. Randi is küzdöttek, új versenyzőkként küzdelmük a második helyre volt elég.

A harmadik előfutamban farkaslaki győzelem született, miután Tamás Csaba Fiber hátán mindenkit maga mögé utasított. Mellettük galoppozott még Hunyadi János Mátyás Sepsiszentgyörgy színeiben, Kövér György Sepsikőröspatak színeiben és Ferencz Árpád Gyergyóditró számára. A második helyre Gyergyóditró lova, Sába futott be.

A negyedik előfutamban már csak három lovas futott, köztük a kétszeres bajnokok, Zsigmond János és Timpex Amata. Antal Norbertnek, a barátosi versenyzőnek rosszul indult a futam, hiszen szerszámhiba miatt kis híján lecsúszott a futamról. A start után Amata könnyedén tört előre, és nem is adta első helyét egészen a célig. Az előpataki Bartha Ferenc Pasadenával szintén jól harcolt, a második helyen haladtak át a célon.

 

Az előfutamok továbbjutói (a futamból az első két helyezett jutott tovább):

I. előfutam

Kézdivásárhely: Berde Lóránd és Anci

Nyújtód: Ugron Attila és Csillag

II. előfutam

Gyergyószárhegy: Fazakas Géza és Gamma

Maksa: Papp Alpár és Ecsed R. Randi

III. előfutam

Farkaslaka: Tamás Csaba és Fiber

Gyergyóditró: Ferencz Árpád és Sába

IV. előfutam

Lemhény: Zsigmond János és Timpex Amata

Előpatak: Bartha Ferenc és Pasadena





© - Székely Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama