Eldőlt az indulók sorrendje

Szokásos módon, a versenyzők regisztrációjával, állatorvosi vizsgálattal, majd technikai értekezlettel vette kezdetét a 2018-as Székely Vágta első napja. Az ellenőrzést követően két lovas nem fog rajthoz állni: a székelyudvarhelyi versenyző lova sérülése miatt kényszerült távol maradni, a Góbé-futamos csíklázárfalvi versenyzőt pedig lova sántasága miatt kizárták a versenyből. A négy kishuszár lova probléma nélkül vette az akadályt, azonban a nemzetközi futamban is csak öt induló lesz. A pályára álló lovasok végleges száma tehát harminchárom.

Rámosolygott a szerencse a Góbé-futam résztvevőire, hiszen a kétszeres győztesek, Bálint András és Szellő nem állhatnak pályára, így idén biztosan új nyertest köszönthetünk ebben a futamban. A Székely Vágta összes indulója átment a vizsgálaton, így az a futam teljes lesz, ahogyan teljes lesz a kishuszárok futama is. Az indulók számát tekintve négy előfutam lesz a Székely Vágta-futamban, amelyből három négyindulós, egy háromindulós, míg a Góbé-futamban három előfutamot láthatunk, kettőt három lovassal, egyet két lovassal. A Góbé előfutamból egyenesen a döntőbe lehet jutni. A Kishuszár Vágtában egy futam lesz, amelyen el is dől a budapesti képviselet.

 

A Székely Vágta előfutamok indulói lebontva (innen az első két lovas jut a középfutamba):

I. előfutam

1. pálya: Nyújtód

2. pálya: Csíkdelne

3. pálya: Kilyén

4. pálya: Kézdivásárhely

II. előfutam

1. pálya: Maksa

2. pálya: Torja

3. pálya: Gyergyószentmiklós

4. pálya: Gyergyószárhegy

III. előfutam

1. pálya: Sepsiszentgyörgy

2. pálya: Gyergyóditró

3. pálya: Sepsikőröspatak

4. pálya: Farkaslaka

IV. előfutam

1. pálya: Előpatak

2. pálya: Barátos

3. pálya: Lemhény

 

A Góbé előfutamok indulói lebontva (innen csak az első helyezést elérő lovas jut a döntőbe):

I. előfutam

1. pálya: Kilyén

2. pálya: Etéd

3. pálya: Gyergyószentmiklós

II. előfutam

1. pálya: Sepsiszentgyörgy

2. pálya: Barót

3. pálya: Kovászna

III. előfutam

1. pálya: Szotyor

2. pálya: Kézdivásárhely

 

Kishuszár Vágta információk:

Sepsiszentkirály: Attl Karina, 15 éves, lova: Cini, 12 éves kanca

Illyefalva: Farkas Árpád, 13 éves, lova: Negro, 11 éves fekete mén

Kovászna: Farkas Ábel-Húr, 15 éves, lova: Szepi, 7 éves szürke mén

Sepsiszentgyörgy: Kolumbán Örs, 13 éves, lova: Fatima, 10 éves sárga kanca

Sorrend:

1. pálya: Kovászna

2. pálya: Sepsiszentkirály

3. pálya: Sepsiszentgyörgy

4. pálya: Illyefalva

 

A nemzetközi futam indulói (még nem volt sorsolás, nem indulási sorrend):

Mihalcea Valentin, lova: Karino, 11 éves

Gâtej George, lova: Miruna, 10 éves

Alexandru Florea, lova: Zingal, 6 éves

Marius Dima, lova: Fugara, 5 éves

Veronica Bobutac, lova: Luna, 6 éves 





© - Székely Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama