ro

Nyolcan a középfutamban

A Székely Vágta középfutamába való jutásért galoppozott az előfutamokban induló tizennégy lovas, láthatóan mindegyikük komolyan vette a megmérettetést, hiszen így egy lépéssel közelebb kerültek a végső célhoz, a budapesti Nemzeti Vágtához. Az előfutam első két helyezettje jutott tovább, így Nyujtód, Mikóújfalu, Gyergyószentmiklós, Előpatak, Réty, Gyergyóditró, Kézdivásárhely és Csíkdelne lovasa futja a középfutamot.

Az első előfutamban három gyakorlott lovas mellett egy újonc is indult, a 18 éves Antal Norbert (Kézdioroszfalu) most érett oda, hogy indulhasson a Székely Vágtán. S bár a fiatal lovas jó ideje edz a versenyre, az előfutam nem úgy alakult számára, ahogy szerette volna, hiszen Nyujtód és Mikóújfalu lovasai hamar leszorították a dobogós helyekről. A kovásznai Kövér György sem először futotta a köröket, mégsem tudott kellőképp teljesíteni. Innentől már két emberen múlt a verseny, Ugron Attila Csillaggal és Tóth Barna My Missionnel harcoltak a győzelemért. A mikóújfalusi lovast valószínűleg a tavalyi harmadik helyezése hajtotta, a nyujtódi Ugron Attilát pedig rutinja vitte előre a középfutamba. Fej-fej mellett ugyan, de végül a nyujtódi versenyző ért célba elsőként.

A második előfutamban sokan fogadtak László Pálra, Darius lova sem ismeretlen a versenypályán. Bartha Ferenc (Előpatak) Pasadenával állt rajthoz, Veress István (Kászonaltíz) pedig Lavinát hozta versenyezni. Visszatért a versenybe Bódi Albert és Imán is, akik ezúttal Kézdisárfalva színeiben futottak. Előpatak jó startot vett, de szorosan mögötte volt Gyergyószentmiklós, s mivel Pasadena nem a belső körben vágtatott, Darius hamar átvette az első helyet, és sikerült is tartania a célig.

A harmadik előfutamban már csak három lovas indult, Réty, Gyergyóditró és Nyárádszereda képviseletében. Hunyadi János Mátyás (Réty) Csinossal, Gaitan Sándor (Gyergyóditró) Shilával, Borbély Melánia Enikő (Nyárádszereda) pedig Tulipán Athosszal harcolt a középdöntőbe jutásért. A verseny a két férfi között dőlt el, a rétyi versenyző magabiztosan nyerte a futamot.

A negyedik előfutamban Gyergyóremete, Csíkdelne és Kézdivásárhely lovasai indultak. Bizonyára sokan emlékeztek a kézdivásárhelyi Berde Lóránd tavalyi kizárására, de arra is, hogy milyen izgalmas futamot adott a 2016-os Vágtának. Így aztán hangos lett a szurkolói tábor, amikor végre elstartolt a futam, amelyben Anci (Kézdivásárhely lova) „két lépésből” tört az élre, és nem adta első helyét semmiért. A csíkdelnei Kovács Attila és Ankét sokáig szorították a kézdivásárhelyi párost, ám erőfeszítésük csak a második helyre volt elég.

A középfutamok sorsolása:

I. középfutam:

1. Réty, Hunyadi János Mátyás, Csinos

2. Kézdivásárhely, Berde Lóránd, Anci

3. Csíkdelne, Kovács Attila, Ankét

4. Mikóújfalu, Tóth Barna, My Mission

II. középfutam:

1. Gyergyószentmiklós, László Pál, Darius

2. Előpatak, Bartha Ferenc, Pasadena

3. Gyergyóditró, Gaitan Sándor, Shila

4. Nyujtód, Ugron Attila, Csillag

A Székely Vágta középfutamai ma (július 15.) 18.30-kor lesznek, amikor kialakul a Székely Vágta döntős mezőnye is.





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama